Az ereimben egy pillanatra
megfagyott a vér. Lerogytam az ágyra és vettem néhány mély levegőt. A
gondolataim meg csak egyetlen dolog körül cikáztak : hogy ez most csak egy
vicc, vagy ténylegesen Christian Hornerrel beszélek telefonon.
- Sophia itt van még? – kérdezte
Horner én pedig, magamhoz térve a kábulatomból, válaszoltam neki
- Igen Mr. Horner. Miben
segíthetek? – próbáltam elrejteni a remegést a hangomban, gondolván hogy azt
hogy egész testemben remegek úgy sem látja.
- Nos, hogy őszinte legyék
remélem maga megoldja majd a problémámat – felelte- a helyzet az, hogy magát a
Swansea Egyetem igazgatója ajánlotta nekem. És mivel tudomásom szerint maga volt a frissen
végzett évfolyam legeredményesebb diákja, vettem a bátorságot és felhívtam. Nem
kertelek, problémám van csapaton belül. Az egyik pilótám csúnyán és
kibékíthetetlenül összeveszett a mérnökével, és mint azt bizonyára maga is
tudja ez megmérgezi a pilóta és mérnök közötti kényes bizalmat. Kénytelen
voltam beismerni, hogy a továbbiakban már nem képesek együtt dolgozni. Így a
mérnököt kénytelen voltam elbocsátani. Őszintén remélem, hogy maga már a
következő versenyen hajlandó lenne csatlakozni hozzánk. Természetesen ha igen
mondd, akkor a hátra lévő 1 hónapban mindent elintézünk.
A naptárra pillantottam. Július
30-a volt, a következő futam pedig szeptember 2-ára volt ütemezve.
- Szóval? Mi a válasza? – Horner
kicsit türelmetlen volt
- Uhh…ne haragudjon, ez egy
kicsit hirtelen ért – vallottam be – gondolkodhatnék rajta néhány napot?
- Tudja mit? Jöjjön el, nézze mag
agyárat és majd itt mindent megbeszélünk – javasolta a csapatfőnök
- Rendben – bólogattam, aztán
rájöttem, hogy ő ezt nem látja
- Ez esetben már foglalom is a
repülőjegyet a következő járatra Milton Keynes-be – jelentette ki és hallottam
a hangján hogy mosolyog
- Kérhetnék még valamit? –
kérdeztem
- Hát persze – hallhatóan
megkönnyebbült
- Szólítson csak Sophienak –
nevettem el magam. Bár még magamnak sem vallottam be , gondolatban már azzal az
ötlettel játszottam, hogy a Red Bull Racing versenymérnöke leszek.
- Csak ha maga Christiannak
szólít – nevetett ő is
- Azt hiszem ebben megegyezhetünk
– mosolyogtam, majd elbúcsúztunk, és letettük a telefont. El sem hittem ,hogy a
várva várt lehetőség csak így az ölembe pottyant. Percekig csak bámultam magam
elé. Aztán eszembe jutott valami. Vajon
melyik pilóta balhézott össze a mérnökével? Elhessegettem a gondolatot és
felhívtam a Marion’s béli főnökömet, aztán Robertet. Őszintén megdöbbent. Hát
még én, amikor megláttam, hogy a másnap reggel 8:30-ra szóló Milton Keynes-i
járatra már meg is érkezett a repülőjegyem.
- Hogy a pokolba tudják ennyire
gyorsan elintézni? – háborgott – bezzeg ha én akarnék jegyet foglalni, napokig
is tartana.
- Úgy látszik sürgős nekik –
vontam vállat – na haragudj, Rob, de most mennem kell. Még össze kell pakolnom.
- Rendben – felelte- és Sophie?
- Igen? – kérdeztem
- Vigyázz magadra – felelte
elérzékenyült hangon
- Te is Robert – mosolyogtam és
letettem a telefont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése