Már a repülőn ülve tudatosult bennem, hogy én ténylegesen a
Red Bull Racing csapatához tartok, hogy
megnézzem hol, és kivel fogok dolgozni. A gondolataimat semmi más nem kötötte
le, csak az, hogy vajon milyen lehet a csapathoz tartozni, egy ilyen nagy
család tagjaként. Ugyanakkor féltem. Féltem, nehogy csalódást okozzak
Christiannak. Mi van, ha nem váltom majd
be a hozzám fűzött reményeket? Mi van
ha a csapat többi tagja nem akar majd egy női mérnökkel együtt dolgozni? Picit
lelombozva és remegő tagokkal szálltam le a gépről Milton Keynes-ben. A
telefonom azonnal jelezte, hogy SMS-t kaptam a gépen, amíg ki voltam kapcsolva.
Ne haragudj, hogy nem tudok kimenni én
eléd a repülőtérre, de itt kellett maradnom egy tárgyaláson. Helyettem Sebastian
Vettel hoz majd el. Őt különben is nagyobb eséllyel megismered mint engem :D
Ezen nevetnem kellett. Nem vagyok az a rajongó típus, így
nem kezdtem sikítozni, mikor megláttam kit kell keresnem. Körbepillantottam, és
meg is találtam a szőke, német pilótát a csomagszállító futószalag mellett.
Odamentem a szalaghoz, lekaptam róla a bőröndömet, majd mosolyogva megálltam a
pilóta előtt.
- Szia – köszöntem – azt hiszem engem keresel. Sophia Bloom
vagyok, de szólíts csak Sophienak.
- Sebastian Vettel – fogott velem kezet és még hozzátette –
Seb
- Hogy vagy? – kérdeztem mosolyogva. Jézusom, hogy lehet ilyen kék a szeme valakinek?
- Egész jól, köszönöm – felelte, de valahogy nem tűnt
őszintének - és te? Milyen volt az utad?
- Kissé fárasztó – vontam vállat – nem igazán tudtam aludni
a gépen. Ahhoz túlságosan is izgulok.
- ne aggódj, én is izgultam mikor először utaztam ide –
nosztalgikus mosoly jelent meg az arcán, közben pedig elindultunk kifelé – tele
voltam aggodalmakkal, meg kételyekkel, De ne izgulj, hamar megszokod.
- Én még azt sem tudom kinek a mérnöke leszek – vontam
vállat
- A gyárban Christian majd mindent elmondd – felelte gyorsan
Seb. Az autóban nem sok szó esett közöttünk. Lehet hogy ez szakmai ártalom
nálam, de lekötött, hogy figyeljem ahogyan vezet. Mikor begördültünk a
parkolóba Christian már várt minket.
- Sophie, el sem tudod képzelni mennyire örülök, hogy itt
vagy – ölelt meg
Én is örülök Christian – mosolyogtam zavartan
- Gyertek, felmegyünk az irodámba. Ott majd mindent
megbeszélünk – mutatott az ajtó felé. Mi meg engedelmesen mentünk utána.
Végigmentünk egy hatalmas előcsarnokon, fel a másodikra, ott végig egy
folyosón. A legvégén lévő ajtón nagy betűkkel ez állt : CHRISTIAN HORNER,
CSAPATFŐNÖK.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése