Másfél óra futás után be kellett végre ismernem, hogy Sebi
mindenképpen sportosabb és edzettebb mint én.
- Lassíts Seb – ültem le egy padra. A parkban voltunk és a
tavat futottuk körbe.
- A mérnökasszony már most nem bírja a strapát? – nevetett
ki
- Na te csak ne csúfolódj – húztam le magam mellé – téged
Tommi edzésben tart…
- Még 2 hét a csapatnál, és te is felveszed a tempót –
felelte
- Ha te mondod – vontam vállat mosolyogva
- Tudod Sophie – nézett rám hirtelen, komoly szemekkel –
örülök, hogy Chris téged választott
- Én is örülök, hogy itt lehetek – mosolyodtam el
- Szóval hivatalosan is … - vett egy mély levegőt – lennél a
barátnőm?
- Igen – bólogattam mosolyogva és rátettem a kezem az övére
Hazáig valahogy már könnyebben ment a futás, nevetgéltünk és
viccelődtünk. Otthon aztán mindketten lezuhanyoztunk és átöltöztünk, majd Seb
átjött, és letelepedtünk a nappaliba, hogy felhívjuk Robot és Christiant.
- Szia Seb – köszönt Christian a telefonba
- Szia Chris, remélem nem zavarunk – felelte Sebi
- Zavartok? Mármint? – kicsit zavartabb lett a hangja
- Sophie és én – Seb elmosolyodott, én pedig beköszöntem a
telefonba
- Ja…nem, nem zavartok – Chris hallhatóan meglepődött, hogy
együtt telefonáltunk
- Csak arra szeretnénk kérni, hogy ugorj át délután egy
rövid időre, mert meg kellene beszélnünk valamit – magyarázta röviden Seb
- Oké, persze, délután átmegyek – felelte Chris – bár azt
hiszem sejtem miről lenne szó
- Akkor délután – helyeselt Seb – nálam 5-kor?
- Ott leszek – válaszolt Chris, majd elbúcsúzott és letette
- Gondolod, hogy haragudni fog ránk? – néztem Sebire kicsit
aggodalmasan
- Nem hiszem – rázta meg a fejét – renden rendben lesz,
nyugi
- Akkor most jön Rob – mosolyodtam el, és tárcsáztam
- Szia Sophie! – hallottam a bátyám hangján, hogy örül – mi
újság?
- Öhm…Rob…mikor tudnánk átutazni hozzád? – kérdeztem kicsit
izgatottan
- Várj, úgy érted hozod magaddal Vettelt is? – kérdezte és
hallottam a hangján, hogy izgatott
- Szólíthatsz akár Seb-nek is ha gondolod – nevetett bele a
beszélgetésbe Sebi
- Ohh, rendben… Seb, ne haragudj –szinte láttam magam előtt
Robert zavart arcát
- Semmi baj – vigyorgott rém Seb – szóval a helyzet az, hogy
elkísérném a húgodat Madridba, ha nem jelent problémát.
- Dehogy jelent – vágta rá Rob – akár holnap is jöhetnétek…
- Akkor foglalunk jegyet az első járatra Madridba amin van
szabad hely – Sebi átvette a beszélgetés irányítását én meg csak ültem ott mint
valami pingpong meccsen.
- Rendben van – Rob boldog volt, hallottam a hangján – és mi
van veletek?
- Robert –
vigyorodtam el – holnapig nem várhat?
- Viccelsz? – méltatlankodott – tudod te hogy szurkolok
nektek már hetek óta?
Sebi eldőlt mellettem a nevetéstől, én meg csak pislogni
tudtam, hogy a bátyám vajon mit gondol egyáltalán…
- Amint hallod Sebi-nek rendkívül bejött ez a kijelentésed –
néztem a mellettem félig ülő, félig fekvő pilótára, mire ő összeszedte magát és
felült
- Hát… én és a húgod remekül kijövünk egymással, és nem, ez
nem csak munkakapcsolat – úgy magyarázott az bátyámnak, mintha egy ötéveshez beszélne
- Tudtam én - vigyorgott
Robert – szóval akkor holnap?
- Igen – bólogattam
- Oké – válaszolta Sebi – szia Rob
- Sziasztok – tette le a bátyám a telefont. Sebivel egymásra
néztünk és kitört belőlünk a nevetés.
- A bátyád tök jó fej – nevetett Seb
- Sejtettem, hogy kedvelni fogjátok egymást –csóváltam a
fejem
- Szóval menjünk át hozzám, és rendeljük meg a jegyeket a
laptopomról? – kérdezte Sebi. Még nem jártam, a házában, noha éppen az enyémmel
szemben volt így minden nap láttam. Kívülről is megállapítható volt, hogy nem
éppen egy kis házról beszélünk. Viszont egy pillanatra elállt a lélegzetem,
amikor beléptünk. Fa bútorok, ízléses berendezés…az egész egyszerűen csak
otthonos és nagyon barátságos volt.
- Ha bemész az én nappalimba valahogy nem ezt látod –
nevettem el magam
- Lassanként a helyére kerül minden ne aggódj. Csak még meg
kell szoknod – nyugtatott Seb – mindjárt jövök, addig is érezd otthon magad.
Körbepillantottam. Azonnal lekötötte a figyelmemet egy fal, tele érmekkel és
kupákkal. Ha nekiálltam volna tanulmányozni mindent alaposan, talán órákig is
eltartott volna. Viszont volt egy kép ami különösen megtetszett. Egy tizenéves
szőke srác, egy kisfiúval. Fabian Vettel, Sebastian kisöccse.
- Látom Fabi máris levett a lábadról – jelent meg mögöttem
Seb és a képre pillantott
- Édes kissrác – mosolyogtam
- Az első Forma 1-es versenyemen azt hiszem jobban izgult
mint én – nevetett
- Gyakran van kint a versenyeken? – kérdeztem
- Igen apáék sokszor kijönnek és persze Fabit sem hagyják
otthon. Az öcsém hamarabb levesz bárkit a lábáról mint én – mosolygott – majd
meglátod.
- Alig várom – feleltem – kint lesznek a következőn?
- Igen – bólogatott miközben leültünk a kanapéra – meg
akarják ismerni az új mérnökömet. Csak éppen még azt nem tudják, hogy nem csak
a mérnököm vagy.
- Kicsit tartok ettől a versenytől – bukott ki belőlem – mi
van ha nem vagyok elég jó?
- ha nem lennél elég jó, nem lennél itt – válaszolta és
átölelt – természetes, hogy félsz. De minden rendben lesz hidd el.
- Igazad lehet…- bólogattam. Ekkor csengettek
Ez Christian lesz – nézett rám Sebi és kifújta a levegőt.
Picit mindketten idegesek voltunk,
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése